SZEGED JAZZ DAYS REVIVAL

 

"Always in November..."

 

A SZEGEDI JAZZ NAPOK Magyarország egyik legkorábban indult jazzfesztiválja, története 1971-ig nyúlik vissza. Kezdeményezői Vági László és Molnár Gyula helyi muzsikusok voltak, a szervezést 1978-tól a Szeged Jazz Club vezetője, Drienyovszki András végezte. A fesztivál és a város jazzélete 1979-85 között ért el nemzetközi rangot, amikor a rendszeres klubélet mellett világnagyságok sora lépett fel Szegeden, például Tony Scott, Larry Coryell, Charlie Byrd, Joe Henderson, Jan Garbarek, Eberhard Weber, Marcus Stockhausen, Jasper van’t Hof, Kay Winding, Evan Parker, Alvin Queen, Zbigniew Namyslowski, Jon Faddis, Tomasz Stanko, valamint pályafutása csúcsán Collin Walcott és az Oregon együttes. A hangversenyeket a Magyar Rádió mellett a Novi Sad-i Rádió is közvetítette és a program rendszerint megjelent a magyar és jugoszláv televíziókban. A fesztivál és a mögötte álló jazzklub sikereit azonban a helyi hatalom nem tűrte sokáig: 1995-ben - mint "másképp gondolkodókat", - mindkettőt beszüntették. Rendszerváltás után sikerült a koncertsorozatot szinte azonnal újraindítani, de a későbbi évek lendülete már csak az ezredfordulóig tartott. Végül a fesztivál sok hányattatás után 2004-ben született újjá Szeged Város Önkormányzatának támogatásával, Drienyovszki András és a Private Music Productions koncertiroda gondozásában. A rendezvény azóta ismét a műfaj kedvelt találkozóhelye, választékos programjait a hazai és külföldi közönség mellett a világ vezető muzsikusai is szívesen látogatják. Kiemelkedő színvonal és a jazz hamisítatlan varázsa vonzza őket minden év novemberében Szegedre, ahol ilyenkor - mint mondják, - "a jazz szive dobog". Tény, hogy az elmúlt években a hazai élvonal mellett olyan világhírű művészek arattak itt nagy sikereket, mint Jan Garbarek, Billy Cobham, Wayne Dockery, Bobby Durham, Karim Ziad, Jerry Ricks, David Murray, a Supersilent, Magical Orchestra, SBB, Bill Bruford, Michiel Borstlap, James Taylor, Maceo Parker, Randy Weston, David Sanchez, Carl Palmer, Dr. Lonnie Smith, Larry Coryell, Marilyn Mazur, Wallace Roney, Vinx, Bernard Maseli, Mulgrew Miller, Ron Carter, Marc Ribot, Henry Grimes, Han Bennink, Terence Blanchard, Christian Scott, Aziz Sahmaoui, Elliott Sharp, Steve Kuhn, Bill Frisell, Kenny Garrett, Dean Brown, Hadrien Feraud, Billy Harper, Cecil McBee, Billy Hart, Wojtek Mazolewski, Hamid Drake, Harold Mabern, Binker Golding, Moses Boyd, Cyrus Chestnut, a Hang Em High, Get The Blessing, Daniele Di Bonaventura, Arild Andersen, Nils Petter Molvaer, Lajkó Félix, Charles Tolliver, Jesse Davis, Buster Williams, Lenny White... A SZEGEDI JAZZ NAPOK következő hangversenyei 2023. NOVEMBER 10-11-én kerülnek megrendezésre.

 

 

 

2022

Szegedi Jazz Napok 2018

2021

Szegedi Jazz Napok 2018

2019

Szegedi Jazz Napok 2018

2018

Szegedi Jazz Napok 2018

   

2017

Szegedi Jazz Napok 2017

2016

Szegedi Jazz Napok 2016

2015

Szegedi Jazz Napok 2015

2014

Szegedi Jazz Napok 2014

   

2013

Szegedi Jazz Napok 2013

2012

Szegedi Jazz Napok 2012

2011

Szegedi Jazz Napok 2011

2010

Szegedi Jazz Napok 2010

2009

Szegedi Jazz Napok 2009

2008

Szegedi Jazz Napok 2008

2007

Szegedi Jazz Napok 2007

2006

Szegedi Jazz Napok 2006

2005

Szegedi Jazz Napok 2005

 

 

2004

Szegedi Jazz Napok 2004

 

    Hansa Kontakt Kft    
   

 

Ticketportaljegy.hu

Minden jog fenntartva. A weboldal teljes tartalma a szerzõi jogok törvényi szabályozásának védelme alá esik. All rights reserved.