Szegedi Jazz Napok Program
 
Szegedi Jazz Napok Jegyek
Szeged Jazz DaysSZEGEDI JAZZ NAPOK 2018
Fellépő zenekarok:
 
2018. NOVEMBER 9. (péntek) 19.30h
Helyszín: Szegedi Ifjúsági Ház
 
ARILD ANDERSEN - DANIELE DI BONAVENTURA ARCTIC DUET (N/I)

Arild Andersen - double bass
Daniele Di Bonaventura - bandoneón

ARILD ANDERSEN - A tehetség megmaradásának első törvénye

 

"Your talent is not bigger than the talent you have for taking care of your talent." - Arild Andersen

 

ARILD ANDERSEN norvég jazzmuzsikus/zeneszerző minden idők leghíresebb európai jazzbőgőse. Óriási szerepe van a norvég jazz felvirágoztatásában, emblematikus stílusa, egyéni hangzása iskolát teremtett. 1969-73-ig tagja volt Jan Garbarek első zenekarának, neve összeforrt az ECM kiadó sikereivel, melynek kezdettől fogva egyik vezéralakja.

1945. október 27-én született Lillestrøm-ben. Tizenkét évesen kapott egy gitárt karácsonyra, amivel azonnal duót alakítottak bátyjával, aki tangóharmonikázott. Zenészpályafutását ezért gitárosként kezdte 16 éves korában, egy "Riverside Swing Group" nevű helyi tánczenekarban. Egy nap aztán kezébe került egy Lester Young lemez, melynek hatására maga a jazz és az improvizáció lehetősége egyre jobban érdekelni kezdte.
1964-ben tért át a nagybőgőre, mert megunta, hogy kollégája az utolsó szettre mindíg kitikkad és neki kell a szólamot átvennie. De a döntő impulzus valójában az volt, amikor meghallotta Gary Peacock játékát Shorty Rogers együttesében egy TV-koncerten. Olyan lenyűgöző hatást gyakorolt rá, hogy letette a gitárt és kizárólag nagybőgőn volt hajlandó játszani onnantól kezdve.
Valósággal belevetette magát a bőgőirodalomba. Először a Ray Brown bőgőiskolát szippantotta fel, majd hetek alatt átvette az egész Franz Simandl metodikát. Stúdiumait végül a nagy tekintélyű mesterbőgős, Karel Netolicka (*) magántanítványaként fejezte be, aki akkoriban az Oslói Filharmonikusok szólistája volt. A maestro nem viccelt: heti 3 nap tanítás, 12 óra gyakorlás, minden nap. Andersenről viszont kiderült, hogy őstehetség.

Elsőként az akkori norvég mainstream élvonalába tartozó zongorista, Roy Hellvin csapott le rá, akivel jóideig a Konsberg Jazz Fesztivál házizenekaraként működtek. 1967-ben a Jazznytt Magazin megválasztotta a legjobb bőgősnek, és ettől kezdve minden Norvégiába látogató amerikai sztár vele akart játszani. A jazzművészet olyan hatalmasságai adták kézről-kézre, mint Dexter Gordon, Hampton Hawes, Johnny Griffin, Phil Woods, Sonny Rollins, Steve Kuhn, Sam Rivers, Paul Bley vagy Chick Corea. Hirtelen minden felgyorsult körülötte és a dolgok elkezdtek több szálon futni. Megkezdődött együttműködése George Russell-el, Don Cherry-vel és Karin Krog-gal, miközben 1967-től hivatalosan már a GARBAREK QUARTET tagja volt. Bemutatkozó lemezük, a "Til Vigdis" (Norsk Jazzforbund) még abban az évben megjelent, majd összeállt a világhírű felállás: JAN GARBAREK - TERJE RYPDAL - ARILD ANDERSEN - JON CHRISTENSEN! 1968-ban már mint Norvégia egyik legnépszerűbb zenekara indultak Skandinávia és Németország meghódítására. Második lemezük az "Esoteric Circle" 1969-ben jött ki a Flying Dutchmannél, majd találkoztak egy Manfred Eicher nevű fiatal német zenekari bőgőssel, aki éppen egy lemezkiadót készült indítani. Andersen 23 éves volt ekkor, végzős a műszaki főiskolán, a kiadó neve: ECM. A többi, - ahogy mondani szokták, - már történelem...

Arild Andersen 1967-től 1973-ig volt minden idők legjobb európai jazzegyüttesének tagja. Olyan ikonikus, az egyetemes jazzművészet szempontjából stílustörténeti jelentőségű lemezeket készítettek Garbarekkel, mint az "Afric Pepperbird" (ECM 1007, a cég 7. kiadványa) és a "SART" (ECM 1015), melyek nem csak a zenekart és a kiadót segítették világhírhez, hanem elindítottak egy új, azóta is élő zenei stilust és esztétikát, amit ma "nordic sound"-nak, "skandináv jazz"-nek, stb. neveznek, és amelyet fiatal muzsikusok százai követnek világszerte mind a mai napig.

Hogy előbb-utóbb külön utakra indulnak, az természetes volt. Kiderült ugyanis, hogy nem csak Garbarek, hanem Rypdal és Andersen is kiváló zeneszerzők és műveik önálló megjelenését Eicher lelkesen támogatja. 1971-ben elsőként a gitáros szólólemezét készítették el közösen ("Terje Rypdal" ECM 1016), aki ettől kezdve saját zenekarával is turnézott, majd 1973-tól végleg szólópályára lépett. Andersen eközben szerzőként és bőgősként közreműködött Karin Krog, Bobo Stenson, Edward Vesala és Ketil Bjørnstad lemezein. Garbarekkel trióban működtek tovább, a finn Vesala ült a dobok mögé. Ebben a felállásban készült 1973-ban utolsó közös albumuk, a "Triptykon" (ECM 1029), mely az ECM első korszakának szintén emblematikus darabja.

1973 végén Andersen kivált Garbarek együtteséből, hogy megkezdje saját szólókarrierjét. Komoly előny, hogy több nagylemeznyi zenéje volt megírva/hangszerelve, otthonosan mozgott a modern studiótechnikában, és megfelelő tulajdonságokkal rendelkezett, mint producer és zenekarvezető. Kezdetben sokat időzött New York-ban, ahol fellépett és felvételeket készített egy sor neves amerikaival, mint pl. Stan Getz, Sam Rivers, Steve Kuhn, Paul Bley, Joe Farrell, David Friedman, Sheila Jordan és Barry Altschul, miközben Oslóban már szervezte új együttesét, fiatal norvég muzsikusokból. Velük, (Jon Balke, Knut Riisnaes, Pål Thowsen) vette fel első szólóalbumát. A "Clouds In My Head" (ECM 1059) 1975. május 1-én jelent meg, kilenc új Andersen-szerzeménnyel. Ettől kezdve évente adta ki önálló lemezeit az akkor már a világ legjobb lemezkiadói között jegyzett ECM Records, de készített ebben az időben más felvételek is, például Roswell Rudd, Karin Krog és Archie Shepp számára.

1975-ben tűnt fel az új énekes csillag, Radka Toneff, akivel 1981-ig számos nagysikerű koncertet adtak Nyugat-Európában. A fiatal díva egy évvel később hunyt el tragikus hirtelenséggel, 30 éves korában. Négy lemezritkaság őrzi közös felvételeiket: "Winter Poem" (1977), "It Don’t Come Easy" (1979), "Live in Hamburg" (1993), "The Butterfly" (2008).

A '80-as évek elején az ECM-re jellemző különleges felállásokkal és muzsikusokkal dolgozott, pl. Kenny Wheeler, Paul Motian, Steve Dobrogosz, Bill Frisell, John Taylor, Alphonse Mouzon, David Darling, Paul Bley vagy Collin Walcott, és játszott duókat olyan gitárhősökkel, mint Bill Frisell, Scofield, Abercrombie, Metheny és Ralph Towner.

1982-ben elérkezettnek látta az időt, hogy újra zenekart alapítson. Együttesének tagjai ezúttal is káprázatos zenészek: Nils Petter Molvær, Tore Brunborg, Jon Balke és Jon Christensen. Egy újabb szupergroup! Eredetileg "Arild Andersen/Jon Christensen Quintet" néven alakultak, de gyorsan átkeresztelték, így lettek MASQUALERO.
Már megalakuláskor lelkes fogadtatásban részesültek, mind a közönség, mind a szakma részéről. Tíz éves pályájuk alatt négy lemezt adtak ki: "Masqualero" (1983), "Bande A Part" (1986), "Aero"(1988), "Re-Enter" (1990). Mindegyik figyelemre méltó nemzetközi sikert aratott, közülük hárommal elnyerték a Norvég Grammy-t (Spellemannprisen). Rendkívül kreatív, óriási tehetséggel bíró együttesről beszélünk, mely a maga korában a legjobbak közé tartozott a világ élvonalában. Intenzíven turnéztak világszerte és felléptek minden jelentős fesztiválon és koncerthelyszínen. Nils Petter Molvær velük alapozta meg világhírét. Egyszer jártak Magyarországon is, a Merlin Jazz Club-ban léptek fel Budapesten, 1992. szeptember 23-án, emlékezetes sikerrel.

Néhány hónap múlva, 1993-ban készült egyik bestsellere, az "If You Look Far Enough" Ralph Townerrel és Nana Vasconcelosszal, melynek turnéja is nagyszerű fogadtatásban részesült a világ minden táján.

Közben újra elmélyedt a norvég népzene és az improvizáció kölcsönhatásának tanulmányozásában, mely már jóideje foglalkoztatta. 1988 óta dolgozott ezen Kirsten Bråten Berg énekesnővel, Norvégia egyik vezető népzenészével. Együttműködésük eredménye egy 1993-ban megjelent különleges ECM-album, a "Sagn", melyen rajtuk kívül Bugge Wesseltoft, Bendik Hofseth, Frode Alnæs és Nana Vasconcelos játszik. Az eredetileg a Kirkelig Kulturverksted (KKV) norvég audiophile kiadó által gondozott lemez rendkívül magas szakmai elismerést hozott alkotóinak és több mint 40 alkalommal került élőben bemutatásra Norvégia mellett egész Skandináviában, Németországban és az Egyesült Államokban. Egy évre rá hasonló szereposztásban, Eivind Aarset gitárossal kiegészülve már a KKV hozza ki a projekt második lemezét, ez az "Arv", mely szintén nagyszerű fogadtatásban részesült.

1994-ben ő komponált zenét a Nobel-díjas Sigrid Undset "Kristin Lavransdatter" című trilógiájának színpadi változatához, melynek koncertverzióját is több helyen bemutatták. Az audiofelvételeket ezúttal is a KKV gondozta, majd az ECM jelentette meg 1995-ben.

1995-ben a Molde Jazz Fesztivál, életműve előtt tisztelegve, impozáns keretek között ünnepelte az 50 éves Arild Andersent. A nagyszabású gálakoncerten részt vett a norvég jazzélet színe-java. A bemutatott új és grandiózus Andersen-mű, a "Hyperborean", 1997-ben CD-n is megjelent, szintén az ECM kiadásában.

1998-ban Markus Stockhausennel és Patrice Heral francia ütőhangszeressel hozott létre egy magasan jegyzett triót, saját műveik előadására. A "Trio MAP" Terje Rypdal vendégjátékával készített felvételt és adott exkluzív hangversenyeket, az anyagot ”Karta” címmel 2000-ben hozta ki az ECM.

1999-ben egy újabb művésztriót hívott életre a legendás angol dobos, John Marshall, és a görög zongoraművész/zeneszerző, Vassilis Tsabroupolos részvételével. Manfred Eicher két CD-t vett fel velük,"Achirana" (2000), "The Triangle" (2004).

2001 ismét a Molde Jazz Fesztivál jegyében telt, mivel a díszvendég Pat Metheny Arild Andersent választotta partneréül több fellépéséhez.

2002 júniusában mutatták be az athéni Heródes Színházban Szophoklész "Elektra" című drámáját Arild Andersen zenéjével. Az előadás az Athéni Olimpiai kulturális programjában került megrendezésre. A hangfelvételeket 2005-ben CD-n hozta forgalomba az ECM kiadó. Még ebben az évben két triólemezt is készítettek Carsten Dahl dán zongoristával, a címük ”The Sign” és ”Moonwater”.

2004-ben a magyar Snétberger Ferenc gitáros készített felvételeket a Stockhausen/Andersen/Héral trióval, melynek eredménye egy "Joyosa” című kiadvány, valamint 2005-ben Paolo Vinaccia közreműködésével egy trió-lemez, melynek címe "Nomad".

2005-ben ismét a Molde Jazz Fesztivál főszereplője, ezúttal mint "Artist in Residence". Öt hangversenyt ad egy hét alatt, különböző felállásokban. Még ugyanebben az évben megjelentetett egy ritkaságnak számító felvételt Albert Mangelsdorff emlékére, melyet még 1979-ben vettek fel Hamburgban, a címe "Triplicity".

Ebben az időszakban áll össze mindmáig létező triója Tommy Smith skót szaxofonos és Paolo Vinaccia Norvégiában élő olasz dobos részvételével, melynek eddig három ECM-lemeze jelent meg, “Live at Belleville“ (2007), "Mira" (2014) és "In-House Science" (2018).

2008-ban a Francia Jazz Akadémia tünteti ki, mint "a legkiemelkedőbb európai jazzmuzsikust", majd életművéért 2010-ben az Oslói Jazzfesztiválon neki ítélik a tekintélyes "Ella Award"-ot. Ugyanebben az évben Japánban is elismerik érdemeit, mint a Tokyo International Jazz Festival sztárvendége. 2010-hez kötődik kiemelkedő sikere Skóciában is, ahol a Skót Nemzeti Jazz Zenekarral viszik színre pályafutásának jeles darabjait. A nagyszabású Glasgow-i koncert zeneanyagát szintén az ECM adta ki "Celebration" címmel, 2012-ben.

ARILD ANDERSEN-ről összességében elmondható, hogy több mint ÖT (!) évtizede töretlen, rendkívül aktív és sikeres pályafutásával az európai jazz- és kortárs zeneművészet egyik legértékesebb és legjelentősebb alkotója. Személyében, mint előadóművész és zeneszerző, ismét egy páratlan és kivételes művészegyéniséget köszönthetünk Szegeden.

Különös tekintettel arra, hogy legújabb zenei projektjével érkezik, melyet a "tangóharmonika", a bandoneón új európai sztárjával, az olasz DANIELE DI BONAVENTURA-val hoztak létre. A rendkívül magas színvonalú és különleges hangzásvilágú duett annyira friss, hogy még csak néhány itáliai bemutatkozó koncerten vannak túl, ezért szegedi premierjükre nem csak a Jazz Napok rajongói tekinthetnek várakozással, hanem az egész magyar zeneszerető közönség is.

Az ARILD ANDERSEN - DANIELE DI BONAVENTURA "ARCTIC DUET" egyetlen hangversenyt ad Magyarországon, kizárólag a SZEGEDI JAZZ NAPOK műsorában, 2018. NOVEMBER 9-én, pénteken este.

(*) Karel Netolicka (†2006, Seattle) az egyik leghíresebb cseh klasszikus zenekari bőgős és bőgőtanár. Pályáját a Prágai Kamarazenekarban kezdte, disszidálása után az USA-ban a North Carolina és a Milwauke Szimfónikusok tagja volt, majd Európába szerződött a Bajor és Norvég Rádiózenekarokhoz. Érdekesség, hogy Netolicka mestere ugyanaz a legendás František Pošta volt, akinél annak idején Georg Mraz és Miroslav Vitous is tanult.)

Arild Andersen Discography    

DANIELE DI BONAVENTURA - bandoneón (*)

DANIELE DI BONAVENTURA bandoneón- és zongoraművész, zeneszerző, az olaszországi Fermo-ban született 1966-ban. Nyolc éves korában kezdett klasszikus zenét tanulni, először zongorán, majd csellón. Felsőfokú tanulmányai során a hangszeres képzés mellett zeneszerzést és hangszerelést hallgatott, végül zeneszerzőként szerzett diplomát. Figyelme a klasszikusokon túl már ekkor kiterjedt az improvizatív zenékre és egzotikus hangszerekre. Élénk érdeklődést mutatott a jazz és kortárs zene, valamint a különféle ethno- és világzenei áramlatok iránt, majd szenvedélyesen kutatni kezdte a tangót, a film-, színház- és táncművészetet. Mindezek hatására csiszolta tökélyre bandoneón-játékát.

Előadóművészként a műértő olasz közönség és kritikusok hamar felfedezték. 1987-től zongora- és bandoneón koncertjeivel bejárta Olaszország valamennyi jelentős színpadát és fesztiválját. 1997-ben jelentek meg első lemezfelvételei olyan muzsikusokkal, mint a zongorista Luigi Ferrara és az ütőhangszeres Alfredo Laviano, akik ma már az olasz kortárs jazz jeles képviselői. Ettől kezdve minden évben új albummal jelentkezett és megnyilt az út nemzetközi karrierjéhez. Az ezredfordulótól már kirobbanó sikerrel szerepel brit, holland, spanyol, német, norvég, francia, svájci, portugál, argentín, brazil, egyiptomi, szlovén és horvát közönség előtt is, leginkább szólóban, duóban, vagy kisegyüttesével. Zenészpartnerei között olyan hírességek kezdtek felbukkanni, mint Enrico Rava, Paolo Fresu, Oliver Lake, David Murray, Miroslav Vitous, Rita Marcotulli, David Liebman, Toots Tielemans, Omar Sosa, Flavio Boltro, Joanne Brackeen, Greg Osby, Ira Coleman, Dino Saluzzi, Javier Girotto vagy Enzo Favata, valamint nemrégiben a norvég bőgős-ikon, ARILD ANDERSEN.

2003-ban szűkebb hazája, a Marche régió felkérésére, bandoneónra és szimfónikus zenekarra írt és hangszerelt egy teljes zeneművet („Suite for Bandoneon and Orchestra”), melynek CD-változata később bestseller volt Olaszországban.

Daniele di Bonaventura eddig 22 nagysikerű saját szerzői lemezt, és további 68 albumot adott ki, ahol szólistaként szerepel. Egyik legutóbbi felvétele Miroslav Vitous “Universal Syncopation II” című cd-je, mely az ECM-nél jelent meg 2017-ben.

Az ARILD ANDERSEN - DANIELE DI BONAVENTURA "ARCTIC DUET" egyetlen hangversenyt ad Magyarországon, kizárólag a SZEGEDI JAZZ NAPOK műsorában, 2018. NOVEMBER 9-én, pénteken este.

(*) BANDONEÓN: Az argentín tangó népszerű hangszere. Az aerophon instrumentumok családjába tartozik, rokonai az accordeon, concertina, harmonika, stb., azonban messze nem azonos azzal, amit magyarul „tangóharmonikának” nevezünk.

A bandoneón - a tangóharmonikához viszonyítva, - négyszögletes házú és nincs zongoraszerű billentyűzete. A vezérszólamot és a basszust a légszekrény két oldalán elhelyezett nyomógombok szólaltatják meg. Ezek lenyomásakor egy-egy hang szól, (nincsenek kísérő akkordok), azonban a gombok más hangot adnak, ha a légszekrényt nyitják vagy csukják. A hangszer kezdetben diatonikus, fejlődésének utolsó szakaszában már kromatikus változatban is készült.
A bandoneónt egy német hangszerész, Heinrich Band találta fel 1850 táján a Ruhr-vidéken, a templomi orgona olcsó és hordozható helyettesítésére. Német matrózok vitték az első hangszereket 1870 táján Argentínába, ahol a tangózenekarok körében gyorsan népszerű lett. A német gyártók 1910-ig kifejezetten az argentin és uruguay-i piacokra szállítottak, mert Európában csak lassan kezdett elterjedni. Ugyanakkor az Argentinába irányuló export 1930-ra már meghaladta a 25 000 darabot. A tangó-divat lecsengésével azonban az eladás is csökkent, majd a II. világháború véget vetett a tömeggyártásnak.

 

Daniele Bonaventura - Arild AndersenDaniele Bonaventura - Arild Andersen

Arild AndersenArild Andersen

Daniele Di BonaventuraDaniele Di Bonaventura

 

 

SZAKCSI JR TRIÓ+ (H)

Ifj. Szakcsi Lakatos Béla - zongora
Lakatos Pecek Krisztián - bőgő
Balázs Elemér - dob
Közreműködik: ifj. Oláh Kálmán - szaxofon


Ifj. SZAKCSI LAKATOS BÉLA 1968-ban született Budapesten. Hat éves korában kezdett klasszikus zongorát tanulni, de érdeklődését kezdettől fogva elsősorban a jazz kötötte le. Még a jazztanszakon tanult, mikor már olyan neves muzsikusok vitték magukkal a rádióba, fesztiválokra és klubkoncertekre, mint Lakatos Ablakos Dezső, Tomsits Rudolf, Tony Lakatos, Kőszegi Imre és Lakatos Pecek Géza. A nemzetközi mezőnyből első nagy sikerét a Merlin Jazz Club-ban aratta a késői Miles Davis-szakszofonos, Rick Margitza partnereként.

1989-ben Torma Rudolf, Balázs Elemér és Hangya Nagy József szaxofonos mellett tagja volt a fúziós zenét játszó Új Rákfogónak. 1994-től Babos Gyulaegyüttesével minden fesztiválon felléptek és egyben kísérőzenekara voltak Katona Klárinak, a korszak legnépszerűbb magyar popénekesnőjének. Ezidőtájt kezdte saját zenekarát szervezni, mely triótól kvintettig változó felállásban működött. Magas színvonalú, invenciózus játéka mellett zeneszerzői képességei is egyre inkább kibontakoztak, így SZAKCSI JR hamarosan az ország egyik legkeresettebb kísérőzenésze lett. Elegáns zongorajátékát mindinkább a kifinomult ízlés, szárnyaló dallamvilág és feszes ritmusok jellemzték, miközben egyénisége változatlanul megmaradt szerénynek. Nem meglepő, hogy egy bank támogatása révén szárnyakat kapott Malek Andrea őt szerződtette állandó zenekarához, mely a TV-felvételek és koncertek mellett 1997-98-ban két hanglemezt is készített. Emellett 1998-ban játszott még Pege Aladár LP-jén, majd 1999-ben végre felvették az első önálló Szakcsi Jr. lemezt is. A 2000-ben "Happen" címmel megjelent albumon Torma Rudolf, Balázs Elemér, Tűzkő Csaba és a harsonás Szalóki Béla játszott. 2001-ben Orbán Györggyel és Lakatos Pecek Andrással létrehozták a Bop-Bee Triót, mellyel fesztiválokon és klubokban játszottak, többek között Bukarestben és Brassóban.

2003 pályafutásának jelentős állomása, amikor édesapja Szakcsi Lakatos Béla, öccse Szakcsi Lakatos Róbert és Oláh Kálmán társaságában lehetősége nyílt két világhírű muzsikussal, Jack DeJohnette-tel és John Patituccival felvételeket készíteni. Játékukat a "Szakcsi Generation with Jack DeJohnette and John Patitucci: 8 Trios for 4 Pianists" című, 2006-ban kiadott CD-album őrzi, mely sokak szerint a hazai jazzlemezkiadás egyik jeles darabja.

2004-ben Bacsó Kristóf, Tűzkő Csaba, Egri János és Mohay András (†2014) részvételével megalakították a "Tribute to Charlie Parker Band"-et, mely rendkívül magas színvonalon állított emléket "Bird" művészetének.

Későbbi állandó zenekara, a napjainkban is sikerrel működő SZAKCSI JR. TRIO, melynek bemutatkozó lemeze "Psalm" címen 2008-ban jelent meg.

 

LAKATOS PECEK KRISZTIÁN, a jazzbőgő fiatal Paganinije.

Muzsikus családban született Budapesten, 1989. szeptember 20-án. Édesapja, Lakatos Adolf bőgős volt, míg nagybátyja a híres "Living Legend", a hazai jazzdobosok doyenje, a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjével kitüntetett Lakatos Pecek Géza (†2005). Testvérei is mind muzsikusok, Adorján és Anikó zongorista, László nagybőgős. Elmondása szerint gyermekéveit a családtagok állandó gyakorlása közben töltötte, mely kiegészült a rongyosra hallgatott jazzlemezekkel. Hat éves korában zongoraleckékkel kezdte zeneiskolai tanulmányait, 9 évesen vette fel a klasszikus bőgőt. Tíz évesen nagy feltűnést keltett, mikor a "Living Legend" elkezdte vinni magával fellépéseire, méghozzá Szakcsi Lakatos Bélával trióban! Ettől kezdve "csodagyereknek" könyvelték el és egyre gyakrabban feltűnt a budapesti koncerteken.

Klasszikus zenekonzervatóriumban folytatta tanulmányait, majd 2003-ban, 13 évesen benevezett a Magyar Rádió harminc éves korhatárig kiírt jazzbőgő versenyére, amit simán megnyert. A zsűriben John Patitucci elnökölt, akivel a gálakoncerten együtt is játszhatott. A verseny után készült első szólólemeze, a "Young Man with a Big Bass".

2007-ben kezdődött hivatásos zenészi pályafutása jazzbőgősként. Leginkább a Szakcsi-dinasztia foglalkoztatta különböző felállásokban, de később szerepelt többek között Balázs Elemér, Babos Gyula, Balázs József, László Attila zenekarával is. Az East Gipsy Band és Tim Ries társaságában turnézott az Egyesült Államokban, a Next Generation majd a Pecek Lakatos Trió tagjaként pedig Angliában.

2012-ben készült el második önálló lemeze, az "In memory of...", melyen Lakatos Pecek Gézának állít emléket. Ebben az időszakban hívta meg a nagyszerű Vukán György (†2013) is, akinek utolsó triókoncertjein felejthetetlen játékot produkáltak.

Lakatos Pecek Krisztián minden kétséget kizáróan a fiatal hazai bőgősgeneráció egyik legragyogóbb, nemzetközi összehasonlításban véve is kiemelkedő tehetsége. Friss tónusa, virtuóz és lelkes játéka már eddig is számos hívet szerzett számára. 2007-ben az európai jazz jelenlegi első számú zongora-sztárja, Michiel Borstlap a következőket mondta e sorok írójának, miközben Krisztián játékát elragadtatással hallgatta a szegedi jazzfesztiválon: "This guy is amazing...! An angel and devil in the same time... Like Paganini...!"

 

BALÁZS ELEMÉR sokak szerint az ország legjobb dobosa jelenleg. 1967. augusztus 16-án született Ózdon. Hat éves korában kezdte zenei tanulmányait Budapesten, első tanárai Kőszegi Imre, Gáti József és Nesztor Iván voltak. Kivételes tehetségének köszönhetően, korengedménnyel vették fel a konzervatórium jazz tanszakára, ahol 1988-ban végzett a legendás "Mr. Dob", Kovács Gyula tanítványaként.

Tizenhat éves korában már az ország legismertebb jazzmuzsikusai vitték koncertezni, elsősorban, Szakcsi, Ablakos, Pege Aladár és Babos Gyula. Jazztanszakos évei alatt jött létre a No-Spa Jazz Quintet, ahol először szerepelt együtt legjobb barátjával, Oláh Kálmánnal. Velük készült első lemezfelvétele 1989-ben, (a Hungaroton Rottenbiller utcai studiójában felvett "Getting Together" című LP zenei rendezője Dandó Péter (†1997), co-producere Drienyovszki András volt.)

Pályafutásában a kiugrás éve 1990, melynek tavaszán az Oláh Kálmán - Egri János - Balázs Elemér összetételű TRIO MIDNIGHT a műfaj akkori központjának számító Merlin Jazz Club "házizenekaraként" valósággal berobbant az élvonalba. Hónapok alatt országos hírnévre tettek szert és a műfaj legfelkapottabb együttese lettek. Balázs Elemér pedig az egyik legkeresettebb hazai dobos. Számos zenekarban játszott ekkor, pl. Gadó Gábor Joy, Tony Lakatos, Szakcsi Group, Of Course, Winand Gábor, Binder Károly, Dés László, stb.

Saját együttesét 1995-ben kezdte szervezni, először Balázs Elemér Quintet néven, majd ebből nőtt ki 2000-től a máig figyelemre méltó hazai és nemzetközi sikerrel működő Balázs Elemér Group. Az utóbbi években gyakran szerepel Tim Ries amerikai szaxofonossal, a "Brotherhood" 2011-ben nagy sikerrel mutatkozott be a Szegedi Jazz Napokon.

Balázs Elemér különleges tehetségű, született jazzmuzsikus. Igazi all-round zenész és virtuóz hangszerszólista, melyhez minden adottsággal rendelkezik és improvizatív készsége is átlagon felűli. Zenét ír, hangszerel, zenekart vezet, rendkívül muzikális, kreatív és nyitott. Érdeklődése és zenei aktivitása sokrétű, máig több projektben játszik párhuzamosan, mint ahogy a Trió Midnight mellett két évtizeden át állandó tagja volt Vukán György (†2013) emlékezetes Creative Art Trió-jának is.

Számos követője van országszerte, sokak szerint ma már nem csak hazánk, hanem egész Közép-Európa egyik legjobb main-stream dobosa. Az évek során olyan kiválóságokkal játszott együtt, mint Art Farmer, Tony Scott, Lee Konitz, Joe Lovano, James Williams, Charlie Mariano, Randy Brecker, Al Jarreau, Darryl Jones, Pat Metheny, Rick Margitza, Bobby Malach, Tim Ries, Stjepko Gut, Zbigniew Namyslowski, Jukka Perko, Bernard Maseli, Paolo Fresu, Stephane Belmondo, Anette Lowman, Ann Malcolm, Steve Houben.

Munkásságáért 2001-ben a "Józsefvárosért" elismerést adományozták. 2005-ben a "Refracting Sounds" című lemezük a Mahasz Gramofon díját kapta, valamint az "Év Jazzlemeze" lett. Ugyanabban az évben a Magyar Köztársasági Érdemrend Ezüst Keresztjével tüntették ki.

Legszivesebben Gretch Catalina, illetve Dubán dobfelszerelésen játszik, melyet Dubán Dezső saját kezűleg készített számára, mint a legendás hangszerész utolsó modellje.

Dobszettje: 18" lábdob, 14" álló tom, 10" vagy 12" felső tom.
Pergő: Pearl 14"
Cintányérok:
 Istanbul 20,5" Ride, Paiste 20" Flat Ride, Paiste Old Traditional 20" szegecselve, Paiste Old Traditional Hi-Hat.

Bőrök:
 Remo White
Dobverők:
 Csibi Sticks, Balázs Elemér model (black).

 

ifj. OLÁH KÁLMÁN szaxofonos 1998-ban született Budapesten. Édesapja Oláh Kálmán zongoraművész/zeneszerző, édesanyja Kovács Anna zongoraművész. Ezek után érthető, hogy zongorázni már kisgyermekkorától tanult, majd 13 évesen kezdte el az altszaxofont. A Bartók Béla Konzervatóriumban végezett Kolmann Gábor növendékeként. Zenekarával, az Oláh Kálmán Jr Quartet-tel, valamint édesapjával és testvérével, Oláh Krisztiánnal rendszeresen koncerteznek különböző helyszineken, de sikerrel mutatkozott be az Eurojazz Fesztiválon, Mexikóvárosban is. Több hazai zenei versenyen ért már el eredményeket, pl. a budapesti “Jazz Showcase közönségdíja (2016), a 3. Országos Jazzverseny 1. helyezése szaxofon kategóriában (2016), az 1. Belvárosi Jazz Verseny szaxofon különdíja és 1. helyezése a Young Tigers zenekarral (2017). Jelenleg a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem hallgatója.

 

Szakcsi Jr. TRIOSzakcsi Jr. TRIO

Szakcsi Jr.Szakcsi Jr.

Lakatos Pecek KrisztiánLakatos Pecek Krisztián

Balázs ElemérBalázs Elemér

Ifj. Oláh KálmánIfj. Oláh Kálmán

 

 

SZEGEDI DEÁK BIG BAND (Szeged)

Zenekarvezető és karmester: Kiszin Miklós
Közreműködik: Frankie Látó - hegedű

A DEÁK BIG BAND 2009 októberében alakult a szegedi Deák Ferenc Gimnázium lelkes diákjaiból, néhány tapasztalt helyi muzsikus támogatásával. A kezdeményezés hiánypótlónak is mondható, mivel a város közönsége az ’50-es évek óta nélkülözte az ilyen nagy létszámú, látványos felállást.
Az együttes vezetője és karmestere KISZIN MIKLÓS, ismert szegedi zenész, „civilben” az iskola ének-magyar szakos tanára. Tagjai a kéttannyelvű gimnázium volt és jelenlegi tanulói, valamint néhányan a Fricsay Ferenc Fúvószenekarból.
Sok próba után ma már rendszeresen szerepelnek a városi- és környékbeli rendezvényeken, tavaly a XVII. Budapesti Big Band Találkozó "B" kategóriájában Arany Minősítést értek el.

A SZEGEDI JAZZ NAPOK sok sikert látott színpadán az idén ők kapták a nyitóhangverseny lehetőségét, vendégszólistájuk a manouche swing hazai követe, FRANKIE LÁTÓ lesz.

 

KISZIN MIKLÓS zenészcsaládban született Szegeden, 1957-ben. Hangszeres tanulmányait a Szegedi Konzervaróriumban Vadász Ilona irányításával végezte. Koncertzenei pályafutása 1977-ben indult a HOT JAZZ együttesben, majd 1978-83 között tagja volt a Bluegrass Pilgrims Band (később: Bonanza) elnevezésű country zenekarnak. 1984-86 között játszott a Hóra népzenei együttesben, de alkalmi formációkban is gyakran megfordult, többek között Szaniszló János zongoristával. 1986 óta a Molnár Dixieland bőgőse, főállásban 1992-óta gimnáziumi énektanár. 1990-től aktív résztvevője volt a Szeged Jazz Club szervezésében működő Jazz Zenei Műhelynek, ahol a bőgősök szekcióját vezette. 1994-ben a Szegedi Nemzeti Színház felkérésére a "Kaviár és lencse", 1999-ben a "Lili bárónő" színdarabokhoz komponált kísérőzenét. 2001-2002-ben a dallasi Southern Methodist University Big Band és Trio vendégmuzsikusaként szerepelt az Egyesült Államokban.

 

LÁTÓ FERENC "Frankie" szintén zenészcsaládból származik, 1971-ben született Szegeden. Muzikalitására szülei hamar felfigyeltek, első hegedűtanára a Liszt Ferenc Zeneiskolában Sztanics Béla. 1985-től a Szegedi Konzervatórium és Tömörkény István Zeneművészeti Szakközépiskola hegedű szakának hallgatója volt.
1987-től tagja lett a helyi ÉDOSZ Táncegyüttes kísérőzenekaraként működő HÓRA együttesnek, mely magyar és balkáni népzenét játszott. 1989-ben Párizsban vendégszerepeltek, amikor eldöntötte, hogy kint marad. Boulogne-ban beiratkozott a Zenekonzervatóriumba, ahol 1992-ig tanult. Később a nemzetközi hírű francia hegedűs, Didier Lockwood növendéke lett, aki viszont a nagy Stephane Grappelli tanítványa volt.
Franciaországban az iskola mellett éttermekben és lokálokban muzsikált, majd érdeklődése elkezdett az improvizatív zene felé fordulni. Hazatérése után itthon a fiatal reménységek közé sorolták, de külföldön jobban boldogult, ahol játéka bizonyos értelemben még kuriózumként hatott. Később a cigányzenei örökség, a klasszikus tanulmányok és a népzenei jártasság mellett sok mindent elsajátított a manuche-swing zenekarok, valamint a tradicionális magyar és erdélyi hegedűsök játékából. (Játszik öt húros hegedűn is, mely azonban nem ugyanaz, mint a csángó prímásoké.)
Összességében véve, Frankie Látó igen aktív muzsikus, aki számtalan különböző formációban és helyszínen szívesen megfordul. Hitvallása szerint a Django Reinhardt és Grappelli által fémjelzett „Hot Club de France” stílusban érzi magát a legjobban. Itthon 1993-ban saját kvartettel próbálkozott, eddigi legsikeresebb időszakát a Vasvári String Trió tagjaként érte el. Írt színházi zenét August Strindberg „Csak bűnök és bűnök” című darabjához, pályafutása során olyan kitűnőségekkel is színpadra lépett, mint Mike Stern vagy Bernard Maseli.

Szegedi Deák Big BandSzegedi Deák Big Band

Kiszin MiklósKiszin Miklós

Frankie LátóFrankie Látó

 

 

2018. NOVEMBER 10. (szombat) 19.30h
Helyszín: Szegedi Ifjúsági Ház

 

 

SANTA DIVER (H)

Kézdy Luca - hegedű, elektronika
Szesztay Dávid - basszusgitár
Szegő Dávid - dob

KÉZDY LUCA hegedűművész/zeneszerző kétségkívül az egyik legfigyelemreméltóbb jelenség a hazai (nem csak jazz) mezőnyben. Kreatív, intelligens, sokoldalú és vonzó egyéniség, de legfőképpen: ragyogóan tehetséges.

1980. november 19-én született Győrben. Édesanyja zongora és szolfézstanár, Markó Iván idejében a Győri Balett korrepetitora. Kislánya a színház és a zeneiskola között nőtt fel, szinte előbb tudott szolmizálni, mint beszélni. Minden jel arra utalt, hogy klasszikus zenész lesz, hegedűn és zongorán is jól ment neki a tanulás. 14 éves korában azonban egy merész fordulattal a legerősebb helyi gimnázium matematika-fizika tagozatát választotta, mert szerette volna magát új és komolyabb kihívások elé állítani. Elhatározásában szerepet játszott mérnök édesapjának hatása is, akitől a racionális és egzakt gondolkodásmódot tanulta. Ez a fajta bátorság jellemzi azóta is, szeret mindig a nehezebb irányba tartani. Nem meglepő tehát, hogy tanulmányait érettségi után újabb váratlan fordulattal a bölcsészkar esztétika-filozófia szakán folytatta. Ekkor költözött a fővárosba, de közben történt még valami. 1994 nyarán meghallotta Al Jarreau zenéjét, melynek hatására érdeklődése a jazz felé fordult. Az egyetem mellett magánúton tanult jazzhegedűt, ekkor hallotta először Stéphane Grappelli játékát lemezről, amely lenyűgözte. Egyre gyakrabban felbukkant a budapesti klubéletben forgolódó zenekarok környékén, mint pl. a Nigun. 2006-ban a bölcsészkarról átruccanva indult a Magyar Rádióban rendezett jazzhegedű-versenyen, ahol virgás roma muzsikusok elől vitte el az egyetlen objektív helyezésnek számító közönségdíjat.

 

"Azt gondolom, hogy ez a legnagyobb díj, hiszen a mai napig a közönségnek játszom, ők az igazi zsűri."

 

Életfelfogására és sokoldalúságára jellemző, hogy akkoriban lovászként dolgozott a Balaton-felvidéken, ahonnan csak koncertezni járt fel Budapestre. Szesztay Dáviddal 2006 tavaszán kezdtek számokat írni, ebből született meg máig legjelentősebb zenekari projektjük, a SANTA DIVER. A trió harmadik tagja Szegő Dávid, ő 2015-ben csatlakozott a zenekarhoz. Eddig három lemezük jelent meg, 2009-ben a "Sending Ovation", 2013-ban a "Santa Diver" és 2017-ben a "Deep Diving".

A Santa Diver elnevezés japán eredetű. "Karácsony táján náluk hatalmas akváriumokban egy búvármikulás úszkál. Feltűnik picit a fényképezőgépek előtt, majd eltűnik a ködben. Amikor Dáviddal először hallottunk felőle, mindketten tudtuk, hogy ez lesz a zenekar neve."

 

Kézdy Luca a Santa Diveren kívül játszott/játszik még többek között Szendőfi Péterrel duóban (Sequence), a német-magyar experimentális HunD Link Projektben, a Free Style Chamber Orchestrában és Varga Janó zenekarában, akivel 2013-ban fellépett a Szegedi Jazz Napokon. Egyre gyakrabban megfordul külföldön is, fellépett már Chris Potterrel, Erik Truffazzal, Stefano Di Battistával és Alexander Balanescuval.

Szabadidejében szeret fotózni, "kint lenni az erdőben, télen, nyáron, térdig érő hóban, ónos esőben, vagy éppen nyári hőségben." Rendszeresen fut, akár heti 30-50 kilométert, sőt már a maratoni távot is többször lefutotta.

A multi-instrumentalista/zeneszerző SZESZTAY DÁVID a pesti klub-színtér ismert alakja. Számos formációban megfordult, mint pl. a Dav, ahol énekel és gitározik, vagy a Budbudas, ahol billentyűs hangszereken játszik.

 

"Amiért többek között nagyon örülök annak, hogy filozófia szakra jártam, az az, hogy megtanulhattam a mondatról mondatra logikusan felépülő vitakultúrát, ami az építő, alkotó beszélgetésnek, kommunikációnak az alapja. A mindennapi életben sokkal többször beszélünk el egymás mellett, mint ahányszor mondunk egymásnak valamit, vagy közösen létrehozunk egy olyan konszenzust, amivel teremtünk valami újat. Számomra a zene kommunikáció, egy beszélgetés." Kézdy Luca

 

A SANTA DIVER 2018. november 10-én, szombaton este 7.30-kor lép fel a SZEGEDI JAZZ NAPOK műsorában.

 

Santa Diver
Santa Diver

HANG EM HIGH (CH/PL/A)

Lucien Dubuis - bass clarinet
Bond - 2 string bass, live electronics
Alfred Vogel - drums, percussion


 

„Call it low-western rock-blues-jazz-soul-punk,... whatever you want. HANG EM HIGH. That’s what we call it."

 

Végre egy igazi freak-banda, á'la Mothers Of Invention! 2013-ban alakultak, de már Európán kívül is népszerűek a mai modern zenei színtéren. Extravagáns future-rock/jazz-punk zenéjük beskatulyázhatatlan. Spiritusz rektoruk BOND, a lengyel nu-jazz és kortárs elektronika neves producere, társai a svájci LUCIEN DUBUIS és az osztrák ALFRED VOGEL, az európai avantgard két megkerülhetetlen figurája. Eredeti, spontán, néhol vad és pszichedelikus zenéjükben a jazz, a rock és punk mellett számtalan mostani irányzat, drum&bass, breakbeat, hip-hop, ambient, stb. keveredik, ami szerintük nem más, mint "a régen várt, mennyei free-jazz észvesztően tökös, mai értelmezése..."

 

BOND, polgári nevén Radek Bednarz az egyik leginnovatívabb alkotó a lengyel új zenében. Előadóművész, zeneszerző, független lemez-producer, messze az ország határain túl is ismerik műveit és különleges basszusgitár-játékát. A 2000-es évek elején tűnt fel a népszerű Miloopa alternatív-pop/elektro-dance csoport vezetőjeként, melynek jazz alapú downtempóval kevert friss jungle és drum&bass zenéje óriási népszerűségre tett szert Lengyelországban. Az elmúlt években az Eklektik Orchestra és az Eklektik Sessions elnevezésű nemzetközi művészeti platform és fesztivál központi figurájaként szerzett hírnevet magának. Ezekben a projektekben olyan muzsikusokkal és producerekkel dolgozott együtt, mint Jan Bang, Eivind Aarset,
Nils Petter Molvaer, Erland Dahlen, Roli Mosimann, az Anti Pop Consortium, Blu Rum 13, Wu Wei, Pierre Jodlowski, Guo Gan, Ganesh Anandan, Blu Rum, Loup Barrow, vagy a japán koto-mester, Mieko Miyazaki.

2013-ban az ő kezdeményezésére jött össze Dubuis, Bond és Vogel, ez a három erős karakter, hogy létrehozzanak egy megfelelően őrűlt power-triót, mely "forró és súlyos, mint az izzó vas, jegesen hideg, mint Clint Eastwood, és keveredik benne a jazz, a rock, a punk, az ambient legjava az improvizációval és élő elektronikával..." Na, ez a HANG EM HIGH.

Azóta rendszeresen turnéznak Európában, de játszottak már az USA-ban, Kínában, Hong-Kongban és legutóbb Brazíliában. Eddig számos videoklipjük és három lemezük jelent meg a Boomslang Records gondozásában: "Hang Em High" (2013), "Beef & Bottle" (2015), és a legújabb, a "Tres Testosterones", mely 2017-ben látott napvilágot.

 

LUCIEN DUBUIS egy remek non-konformista multi-instrumentalista Svájcból. Fő hangszerei a nádfúvósok, ezen belűl a tenorszaxofon és a basszus- illetve kontrabasszus klarinét. Európa egyik legaktívabb free-jazz muzsikusáról van szó, aki érdekelt számos más érdekfeszítő projektben, és eddig már több mint 20 jazz- és kortárs albumot készített. Zenei érdeklődése elmondása szerint John Coltrane-től egészen a Beastie Boys-ig terjed. A HANG EM HIGH mellett masszívan turnézik saját triójával, de gyakran vendégszerepel más zenészbarátaival is, mint Marc Ribot, Hans Koch, Daniel Humair, Richie Beirach, Barry Guy, Kalle Kalima, Linda Sharrock, Daniel Erdmann.

 

ALFRED VOGEL véleményem szerint Ausztria legkeményebben dolgozó jazzmuzsikusa. Nem csak mint dobos, ütőhangszeres nagyon kapós, hanem figyelemre méltó munkát végez mint lemez- és koncertproducer. Vezetője és tulajdonosa a Boomslang Records független lemezkiadónak és igazgatója a Vorarlbergben évente megrendezésre kerülő "Bezau Beatz" fesztiválnak. Remek teljesítmény! Szerencsére tevékenységét széles kőrben elismerik, nem csak a jazz világában, hanem hazájának különböző fórumain is. Jelenleg a Hang Em High mellett játszik még a Kontaktchemie (Christy Doran), Heavy Metal Rabbit (Lucien Dubuis, Barry Guy), Die Glorreichen Sieben (Kalle Kalima), Le Noir (Simon Frick, Lucas Dietrich), KDR Society (Peter Madsen, Herve Samb, Michael Mondesir, Kofi Quarshie, Herbert Walser), Intensivstation (John Schröder, Wolfgang Zwiauer), Ü (Norbert Mayer) és Blechbaragge (Andi Broger, Joe Bär) együttesekben.
Lemezproducerként nemrég fejezte be Harry Marte, Chris Dahlgren, Mats Gustafsson és Jim Hart lemezeit, augusztusban pedig sikerrel zárt a 10. "Bezau Beatz", ahol a Hang Em High is fellépett.

 

"A Hang Em High nyers, spontán, éles, vad és erőteljes, de mindenen túl, - nagyon vonzó...!" Jazzthing

 

"Azt hiszem, nem lehet ezeket a macsó brigantikat eléggé szeretni". Salt Peanuts

 

Hang Em HighHang Em High

BondBond

Hang Em HighHang Em High

 
GET THE BLESSING (UK)

Pete Judge - trumpet
Jake McMurchie - sax
Jim Barr - bass
Clive Deamer - drums

 

“Cool…Stylish…Irresistible" -The Telegraph

 

A jónevű GET THE BLESSING az utóbbi évek legmagasabban jegyzett jazzegyüttese Britanniában. A kényes angol közönség- és kritikai ízlést kielégíteni képes kvartett alapítói Clive Deamer és Jim Barr, a nagyon menő és befutott bristoli trip-hop zenekar, a PORTISHEAD tagjai voltak.

A nagy népszerűség közepette 1999-ben elhatározták, hogy az ORNETTE COLEMAN korai műveihez fűződő olthatatlan rajongásuknak egy igazán feszes, tisztán és keményen megszólalni képes, modern hangzású improvizatív együttes létrehozásával fognak emléket állítani. A Super Furry Animals két akkori fúvósa, Jake McMurchie és Pete Judge nagy kedvvel csatlakozott az izgalmasnak tűnő kalandhoz, így a négy vérprofi muzsikus passziójából megszületett egy új zenekar, THE BLESSING, mely 2000-ben valósággal berobbant a brit élvonalba.

Sikerük titka, hogy a rock-, punk- és dance stílusjegyeit és dinamikáját sikerült sodró erejű jazz-improvizációkkal megtolni és ezzel egy invenciózus, élettel teli új hangzás jött létre, amire még a világ legsűrűbb zenei mezőnyében, Londonban is sokan felkapták a fejüket.
Eddig öt nagylemezük jelent meg: "All is Yes" (Candid 2008), "Bugs in Amber" (Candid 2009), "OCDC" (Naim 2012), "Lope and Antilope" (Naim 2014) és "Astronautilus" (Naim 2015).

Pályafutásuk során a zenekar nevét GET THE BLESSING-re módosították és számos turné- és fesztiválsiker mellett 2008-ban elnyerték a BBC Jazz Award-ot. Bár a GTB máig a tagok szívügyének számít, mellette mindegyiküknek volt/van másik zenekara.

 

A dobos CLIVE DEAMER, igazi nagymenő. 2011-óta a Portishead-nél még világhírűbb RADIOHEAD tagja, egyben a legfelkapottabb session-dobos a szigetországban. Játszott többek között a Hawkwind, Dr John, Jeff Beck, Goldfrapp, Tom Jones, Siouxie Sioux, Roni Size Reprazent zenekarokban, és - nem utolsó sorban, - lehúzott 8 nagyszerű évet ROBERT PLANTmellett a Strange Sensationtagjaként...

 

JIM BARR basszusgitáros a Portishead után Peter Gabriel zenekarában szerepelt és létrehozta saját hangstúdióját. Jelenleg (2018 júliusában) ő is a RADIOHEAD Amerikai turnéján vesz részt, épp a napokban töltötték meg négy estén át zsinórban a világ legnagyobb fedett koncerthelyszínét, a New Yorki Madison Square Gardent...

 

JAKE McMURCHIE szaxofonos szintén szerepelt annak idején a Portishead-del és a már említett Super Furry Animals mellett megfordult a National Youth Jazz Orchestra, What Four és Magnificent Seven zenekarokban is. Jelenleg a Blessing mellett tagja a "Michelson Morley" bristoli jazzegyüttesnek.

 

PETE JUDGE trombitaművész a bristoli jazz- és experimentális zenei színtér ismert alakja mint zeneszerző is. A Blessing mellett saját zenekart is működtet "Three Can Whale" néven Alex Vann (Spiro) társaságában, és aktívan részt vesz Paul Wigens-szel (Blurt) az "Eyebrow", valamint Paul Bradley-vel a "Me Band" kísérleti projektjeiben.

 

“Heavyweights of the contemporary jazz scene” -The Independent

 

A GET THE BLESSING először jár Magyarországon és kizárólag a SZEGEDI JAZZ NAPOK műsorában lép fel. Hangversenyük 2018. NOVEMBER 10-én, szombaton este kerül megrendezésre, az idei fesztivál záróeseményeként.

 

Az oldalt írta és szerkesztette: Drienyovszki András
Design: Sáfár Ádám
Forrás: TEXT & PHOTO CREDITS
© Private Music Productions Hungary, 2018

Get The BlessingGet The Blessing

Get The BlessingGet The Blessing

 

Photo Credits:Courtesy of the Artists, Peter Heller, Federico Pollini, Barbara Wojirsch, Roboz István, Halász Gyula, Hegyeshalmi Zoltán, Bugar Máté, Lukas Hammerle, Roli Mosimann, PMP Archív.
Text: arildandersen.com, danieledibonaventura.com, PMP Archiv, ecmrecords.com, Santa Diver, Jávorszky Béla Szilárd, Kiszin Miklós, HangEmHigh.pl, GetTheBlessing.com.

 

 

    Hansa Kontakt Kft    
   

 

Ticketportal logó jegy.hu logó

Minden jog fenntartva! A website teljes tartalma a szerzői jogok törvényi szabályozásának védelme alá esik. All Rights Reserved. © Private Music Productions Hungary, 2018.